2014. február 7., péntek

Mustáros-fokhagymás-tejfölös mártásban sült csirkecombok

Egy újabb tepsis étellel jövök, mely könnyen, gyorsan elkészíthető, ezáltal nem csak hétvégére ajánlom - akár hétköznap vacsorára is el lehet készíteni. ...és amíg sül, nyugodtan lehet tenni-venni a lakásban. Mivel mártásban párolódik/sül a hús, egyáltalán nem szárad ki, nagyon finom szaftos marad és hihetetlenül omlós! Nekem most ez lett az első számú kedvenc ételem, mert tényleg annyira egyszerű és annyira finom! Ezen a héten már kétszer készítettem el, mert a családnak is nagyon ízlik - annak különösen örülök, hogy a rossz étvágyú kisfiam olyan jóízűen eszi, hogy öröm nézni. 
Sajnos csak egy gyors fotót érkeztem készíteni erről az ételről közvetlenül sütés után. Nézzétek el nekem, hogy most kivételesen nincs szépen megterítve...




Hozzávalók:
 8 db csirkecomb (azaz 4 egész comb, mindegyiket kettévágjuk)
 3 dl tejföl (300 g)
 1 evőkanál mustár
 1 evőkanál ételízesítő (én ezt sóval helyettesítettem ízlés szerint)
 őrölt bors ízlés szerint
 3-4 nagyobb gerezd fokhagyma
5 dkg puha vaj
 1 dl olaj (ez akár el is hagyható)
 15 dkg reszelt trappista sajt




Elkészítés:
1. A csirkecombokat megmossuk, papírtörlővel megtörölgetjük, majd bekenjük a vajjal.
2. Összekeverjük a mustárt, tejfölt, sót (vagy ételízesítőt), borsot, az apróra vágott fokhagymát és az olajat simára. A combokat belemártogatjuk ebbe a szószba, majd sorban beletesszük egy tepsibe. 
3. Alufóliával szorosan letakarjuk és kb. 40 percig pároljuk 180 fokos légkeveréses sütőben. (hagyományos sütőben is lehet) Majd levesszük róla a fóliát és így sütjük/pirítjuk még kb. 10 percig. Amikor szép piros kezd lenni a színe, akkor rátesszük a combokra a reszelt sajtot és visszatesszük még a sütőbe kb. 5 percre (vagy amíg szép színe lesz).
4. Vajas-tejfölös burgonyapürével vagy párolt rizzsel tálaljuk.


  

Jó étvágyat!

 Holb Angéla receptje alapján

41 megjegyzés:

  1. Akkorát nyeltem, mikor megláttam a fotót! :)))
    Nálunk az esetek 80 százalékában csirke van porondon,
    ezt szinte bármilyen formában imádjuk!
    Valami istenien néz ki a tepsi tartalma!!!
    És vajas-tejfölös burgonyapürével szeretném
    és jó sok szafttal!!! :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pető Győzőné2015. november 29. 18:08

      Hasonlót már többször készitettem tejszines mustáros boros csirkecombok de ezt mindenképpen kipróbálom!

      Törlés
    2. Örülök, hogy tetszik. Érdemes elkészíteni, nagyon-nagyon finom!

      Törlés
  2. Ez a nekem való recept, megjegyzem magamnak! :)

    VálaszTörlés
  3. A képek láttán összefut a nyál az ember szájában. Mi is a szaftos, puha husikért rajongunk. Sajnos a csirkecombot nálunk senki sem szereti, de talán másféle hússal is finom lehet. Kipróbálos, mentettem.

    VálaszTörlés
  4. Hű, de irigyellek most ezért :-)

    VálaszTörlés
  5. A vajat mikor és hova rakod? Mert a hozzávalóknál ott van, de az elkészítésnél már nincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Era!
      Szerintem elkerülte a figyelmedet, mert rögtön az első pontnál írom, hogy a combokat bekenjük a vajjal.

      Törlés
  6. Csorog a nyálam...már bocsánat :)) Mi is nagyon szeretjük az ilyen szaftos husokat!!

    VálaszTörlés
  7. Csak alsó comb vagy egyben alsó felső a 8 db.

    VálaszTörlés
  8. Tetszős, kipróbálós, de szerintem fölösleges hozzá az az 1 dl olaj. Van a vajban, a tejfölben és a sajtban is elég zsiradék. Ez csak egy javaslat azoknak, akik figyelnek a kalória bevitelükre :)

    Eszterlánc

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszterlánc! Én most készítettem először, és úgy gondoltam, először úgy készítem, ahogy a receptben szerepel, és nagyon finom így ahogy van. De mindenképpen köszönöm a javaslatodat is, örülök, hogy írtál - hátha valakinek így tetszik, ahogy Te írtad. :)

      Törlés
  9. Elkészítettem ezt a remek receptet ,,,nagyon nagy sikere volt a családban ...köszönöm ...és a többi sok remek receptet is amit elkészítettem tőled Gabriella !!!...

    VálaszTörlés
  10. Köszi a receptet! Tényleg nagyon guszta, biztosan kifogom próbálni hamarosan.
    Mindig elmentem az ilyen receptjeidet.Ili

    VálaszTörlés
  11. Nagyon sokan írtatok, köszönöm szépen! Ezt az ételt készítsétek el, nem fogjátok megbánni - annyira egyszerű és nagyon finom!

    VálaszTörlés
  12. Én csirkemellel fogom elkészíteni,remélem jó lesz :)

    VálaszTörlés
  13. Megsütöttem. Már az illata is Isteni volt. Nagyon finom, nagyon egyszerű, mégis Fölséges!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel olvasom, hogy ennyire ízlett. :) Mi is imádjuk, gyakori nálunk is.

      Törlés
  14. Epp ma csinaltam,evvel a recepttel,hat valami csoda finom:):)

    VálaszTörlés
  15. muszaj foliaval letakarni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mert úgy tud jól átpuhulni a hús. De ha nincs alufólia otthon, akkor sütőpapírral is le lehet takarni és úgy sütni.

      Törlés
  16. szia.Nekem csont nélküli felső combom van csirke.Abból is meglehet csinálni?nagyon tetszik a recept.köszi a választ. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Remélem, nem jöttem későn a válasszal...?
      Igen, nyugodtan megcsinálhatod felső combból is. Nagyon finom lesz... :)

      Törlés
    2. Nem.És kedves tőled,hogy ilyen gyorsan válaszoltál.Nagyon tetszik a blogod.Köszönöm. :)

      Törlés
  17. Most készítem 3 alkalommal, nagyon szuper recept, köszi Gabriella! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen Lisa, nagyon örülök, hogy ennyire ízlik Neked is. Én is imádom! :)

      Törlés
  18. Ma elkészítem a családnak. Kíváncsi leszek hogy ízlik nekik. Ahogy olvasom, már összefut a nyál a számban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Edina!
      Szerintem ízleni fog a családodnak. :) Az én családom imádja ezeket a csirke combokat - nagyon finom! :)

      Törlés
  19. Hosszú hetek után haza jön a férjem ezzel fogom várni . Biztos isteni finom lesz. Köszi ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen Tünde. Ízleni fog a férjednek, ebben biztos vagyok. :)

      Törlés
  20. Én majonézzel csinálom, mert nincs itthon mustár és vasárnap van... Remélem, jó lesz ;)

    VálaszTörlés
  21. Kedves Gabriella! A hétvégén sütöttem meg így a csirkét, és mondhatom, zajos sikert aratott! :) Köszi a receptet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, nagyon örülök, hogy ennyire ízlett. :) Amit persze meg tudok érteni, mert az én családom is odavan érte. :) Köszönöm, hogy írtál.

      Törlés
  22. Kedves Gabriella! Ma elkészítettem ezt a receptet. Mondhatom nagy sikert aratott. Ami azért aggasztó, hogy holnap ismét főznöm kell. Azt ugyanis elfelejtetted írni, hogy egy adag nem lesz elég:)Felvettem a következő hétre az újabb megrendelést. Köszönöm a receptet, tényleg nagyon omlós és zaftos lett a hús. Ellenállhatatlan!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ezt a mustáros-tejfölös csirkecombot mi is nagyon imádjuk! ...és valóban nagyon hamar elfogy, nemigen szokott nálunk sem maradni másnapra egy darab sem! :)
      Szívesen a receptet Erika, örülök, hogy nálatok is ennyire ízlik.

      Törlés