Sonkás-túrós pogácsa

Annyira finom pogácsát sütöttem! Sütés közben olyan fenséges illatok terjengtek a konyhában, alig győztem kivárni, hogy megsüljön. Egy bögre tejjel rögtön be is kaptam kettőt-hármat... na jó, volt az négy is, de ki számolta. 😉 Langyosan a legfinomabb, de kihűlve is puhán omlós marad - igazán klassz "majszolni való". 

Évek óta nézegetem ezt a receptet az egyik kis könyvemben, ráadásul B.csek barátnőm is mondogatja, hogy olyan finom sonkás pogácsát szokott sütni, eddig valahogy mégis távol állt tőlem ez a sonkás változat. De mivel így húsvét tájékán bőven van sonkánk (a szüleimtől mindig sok házi sonkát kapunk, melyet Ők maguk készítenek és füstölnek saját fogyasztásra - a legfinomabb!), ezért ma rászántam magam a sonkás pogácsa elkészítésére. ...és milyen jól tettem!!




Hozzávalók: 
kb. 45 darab pogácsához
 50 dkg finomliszt átszitálva
 1 dl langyos tej
 2,5 dkg friss élesztő
 25 dkg puha/szoba-hőmérsékletű vaj vagy margarin
 1 csapott teáskanál só (vagy ízlés szerint)
 fél kávéskanál őrölt fekete bors
 2 nagy gerezd fokhagyma
 15 dkg tehéntúró
 1 tojássárgája
 25 dkg főtt-füstölt sonka (de lehet csülökhúsból is készíteni vagy tarjából)
 esetleg 1-2 evőkanál tejföl  
(utoljára adjuk hozzá a tejfölt, mert nem biztos, hogy kell - attól függ, hogy a tészta kívánja-e)

+ a tetejére 1 tojásfehérje


L E G Ú J A B B  SÜTEMÉNYES KÖNYVEM

 megvásárolható a Pöttyös Otthon webáruházban az alábbi linkre kattintva:



Elkészítés:
  1. A langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt (esetleg adhatunk hozzá egy kávéskanál cukrot is) és felfuttatjuk (kb. 10 perc). Az átszitált lisztet elmorzsoljuk a vajjal/margarinnal, hozzáadjuk a sót, borsot, a megtisztított/zúzott fokhagymát, majd a túróval, a tojás sárgájával és annyi tejföllel összedolgozzuk, hogy a tészta elváljon az edény falától. A sonkát apróra vágjuk és beledolgozzuk a tésztába. Letakarva langyos helyen duplájára kelesztjük.
  2. Enyhén meglisztezett felületen kb. 2-3 cm vastagra kinyújtjuk, berácsozzuk a tetejét és lisztbe mártott pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk (az én pogácsa formám 4 cm átmérőjű). A leeső tésztát összegyúrjuk, majd kinyújtjuk és kiszaggatjuk.
  3. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük - egymástól picit távolabb, mert sütés közben még kelni fog egy kicsit - tetejüket lekenjük a felvert tojásfehérjével.
  4. Előmelegített 175 fokos légkeveréses sütőben kb. 14 perc alatt megsütjük - szép aranysárga színe legyen. Hagyományos sütőben 190 fokon süssük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függ.)  




Jó étvágyat!

Kövessétek Instagram oldalamat is, ahol sok képet és kis videót osztok meg a receptek mellett a mindennapjainkról, mindennapi sütés-főzésemről.
Kövessétek Facebook oldalamat is, ahol sok receptet osztok meg!

Megjegyzések

  1. Mennyei a pogácsád, finom illat terjengheted a konyhádban. Az orgénáid gyönyörűwk.

    VálaszTörlés
  2. Jujj, benne vagyok a posztban :-) Köszi, köszi! Igen, a sonkás pogi nagyon tutti találmány, nálunk is volt hétvégén, pontosabban most füstölt tarjás változatban. Nagyjából u.így csinálom, csak 25 dkg túróval - és eddig fokhagyma nélkül. Na de majd ezután! :-) Gyönyörűek egyébként, kirágnám őket a monitorból :)) Ölelések: B.csek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) Ölellek én is. Igen, az ötletadó Te voltál.

      Törlés
  3. Jól hangzik és nagyon guszta a fotókon, igen fincsi lehet! :)

    VálaszTörlés
  4. Reggelire, citromos teával kérem! Köszi! ;-D

    VálaszTörlés
  5. Annyi féle pogácsa készült már nálunk, de sonkával még soha. Eljött az ideje, biztosan szeretnénk ezt is. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sonkával én is most készítettem először. Érdemes elgondolkodnod rajta, mert nagyon finom... :)

      Törlés
  6. Szia! Másnapra is puhák maradnak ezek a guszta pogácsák? Vagy úgy már nem az igaziak? Köszönöm válaszod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Másnap is puhák és omlósak, csak ajánlani tudom kipróbálásra. Rengeteg pogácsa van a blogomon, mivel pogácsa rajongó a családom, de ez az egyik nagy kedvencünk! Annyira finom!
      Jó sütést kívánok!
      Gabriella

      Törlés
  7. Hát ez a pogácsa, ez valami isteni. Hálás köszönet a receptért🙂

    VálaszTörlés
  8. Nagyon finom lett a pogácsa felvéve a kedvencek közé. 😊

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszik ez a recept mivel tehenturoval keszul. De a sonkasat a csaladom nem szereti, sonka nelkul is jo lesz az allaga vajon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Készülhet sonka nélkül is természetesen. Az állaga jó lesz... épp a tehéntúró miatt. Jó sütést!

      Törlés

Megjegyzés küldése

A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban